Keresés ebben a blogban

2009. november 30., hétfő

Hópelyhek - dekor az ablakba


Ezt a nagyon könnyen elkészíthető ablak dekorációt a lányomék készítették az iskolában. Mivel nagyon megtetszett, így mi is megcsináltuk itthon.
Szükség van néhány fehér papírra (mi A4-eset használtunk), nagyobb bögrére, ollóra, ragasztóra és némi fantáziára.

Első lépésben fogjuk a bögrét és rajzoljuk körbe. Annál jobb, minél több fér egy papír lapra. Vágjuk ki az így kapott köröket. Először hajtsuk félbe, majd megint csak félbe, hogy egy negyed cikket kapjunk a körből.
Ezek után már csak az ollózás jön, hagyatkozzunk a fantáziánkra. Egy kis segítségként annyit, hogy ha még emlékszik valaki arra, hogy gyermekkorában hogyan csinált terítőt, akkor gyerekjáték az egész.
Vághatunk bele hullám vonalat, vághatunk bele cikk-cakkot, vagy bármit, ami eszünkbe jut. Ha végeztünk, akkor hajtogassuk szét a kört és így ragasszuk az ablakba.
Akár felfűzhetjük a hópelyheket egy cérnára is, így kapunk egy egész hópehely láncot. Nagyon mutatós és dekoratív.

2009. november 19., csütörtök

Ablakdísz

Ablakdísz

Szükségünk lesz vastagabb színes papírra, ollóra, ragasztóra, tűre, aranyszálra

Egy zöld papírra rajzoljunk egy fél fenyőfát, majd a hajtsuk ketté a papírt és vágjuk ki úgy, hogy egy egész és szimmetrikus fenyőt kapjunk. Ezt csináljuk meg újra, így lesz 2 db fenyőnk. Helyezzük őket egymásra, úgy, hogy az egyiknek a csúcsa, a másiknak az alja legyen felül, majd a hajtás mentén vágjuk be őket a közepükig. Az így kapott fenyőket helyezzük egymásba és igazítsuk el őket, hogy 90 fokot zárjanak be.
Ha kész, szúrjuk át a tetejüket egy tűvel és fűzzünk át rajtuk egy aranyszálat. Ezzel a szállal tudjuk majd a fenyőinket felakasztani, mondjuk egy hurkapálcikára. Készítsün

k több fenyőt és akasszuk fel őket egymás mellé, különböző hosszúságú szálra. Dízsíthetjük őket csillámporral is.
Készíthetünk még mellé kis csillagokat, harangokat, gömböket, amiket a fenyők fölé az aranyszálra ragasztunk kettesével (egymással szembe).




ADVENTI KOSZORÚ

Az alábbi koszorút magam készítettem, azóta is ezt használom.

Amire szükségem volt:

kötöződrót
fenyő girland
a tobozt a lányom készítette az óvódában (arany filccel színezve és gyöngyökkel díszítve)
néhány száraz karácsonyi dísz
4 db piros vagy lila gyertya
szúrható gyertya alátét (gyertyával együtt kapható)
hóspray
gyöngygirland (nem hosszú, annyi amennyit körbe tudunk tekerni a koszorún)

A fenyő girlandot kötöződrót segítségével összetekertem és rögzítettem. Szintén drótra rögzítettem a díszeket és ezt a koszorúba böktem. A gyöngygirlandot körbetekertem, ezt nem kell rögzíteni. A négy gyertyát a gyertyatartóba szúrtam, majd a tartókat a koszorúba böktem. Az egészet hóspray-vel lefújtam.


Apró ötletek karácsonyra



- A karácsonyra szárított narancs és citrom szeletekből szép hűtő mágnest is készíthetünk. Lakkozzuk le és a hátuljára ragasszunk
egy kis mágnest.

- Adventi koszorúnak való alapot akár varrhatjuk is. 3 csík anyagot varrjunk össze, majd tömjük ki, és hajlítsuk koszorúformává.

- Ajtódísznek használhatunk nagyobb mézeskalács figurát is, kis fenyőágakkal.

- Szinte semmi munka nincs vele, ha vesszőkoszorúra egyetlen piros masnit kötünk. Nagyon egyszerű, de nagyon szép.

- Próbáljuk ki, hogy csak természetes dolgokat akasztunk a fenyőfára. Aszalt gyümölcsöt, mézeskalács figurákat, diót...

- Hasonló eredményt érhetünk el, mint mikor a pattogatott kukoricát fűzzük fel, ha szétszedünk egy darab hungarocellt ami nagyobb
Hungarocell golyócskákból áll. De maradhatunk a jó öreg pattogatott kukoricánál is...

- Vághatunk ki fenyő, csillag és egyéb formákat sima hullámpapírból is. Ragasszunk össze 2-2 darabot, hogy mindkét fele hullámos
legyen, majd fessük le kedvünk szerint.

- Némelyik száraztésztából is érdekes díszt készíthetünk. Például a spirál vagy a masni alakúból. Fújjuk le őket arany vagy
ezüstszínnel.

- Érdekes lehet az is, ha tetőtől talpig csak masnikkal díszítjük a fenyőt. Használjunk hozzá drótos szélű textilszalagot.

- Nagyon szép karácsonyfadíszt kapunk, ha veszünk pár hungarocell gömböt (hobbybolt), bekenjük ragasztóval és nagyon apró szemű
ezüst vagy arany csillámporba forgatjuk. Mikor megszáradt, rázzuk le róla a felesleget. Gyönyörűen visszatükrözi a fényt.

- Ajándékcsomagolásnál használjunk valamilyen dobozt (cipős, sütis), de ne simán becsomagoljuk, hanem vonjuk be a dobozt a
csomagolópapírral, akár belülről is. Így kicsomagolásnál nem tépik szét a papírt, és később a dobozt is tudják majd használni
apróságok tárolására.

- Gyertyaöntéskor nem feltétlenül kell színező anyagot vennünk. Maradék zsírkréta darabokkal is remekül lehet színezni.
Kipróbálhatjuk azt is, hogy vastag fehér gyertyát melegvízbe teszünk, hogy a külseje megpuhuljon, majd szegfűszeget, fahéjat, fenyőágacskát, narancsszeletet, egyéb terméseket nyomkodunk bele.

- Gyertyát díszíthetünk úgy is, ha spárgával vagy rafiával körbetekerjük. Persze ez csak így magában lehet dísz, meggyújtani tűzveszélyes lenne.

- Apró, 3-4cm-es cserepecskékbe is önthetünk gyertyát. Nagyon aranyosak lesznek. A cserepecskéket lefesthetjük egy színűre, vagy mintásra, díszíthetjük csillámporral, apró mozaikkal, gyöngyökkel, szalvétával, kőtapétával, körbetekerhetjük spárgával vagy
kenderzsinórral...

- Egyszerű, de nagyszerű dolog, ha egy alacsony peremű natúr színű tálcát telerakunk mécsesekkel, majd meggyújtjuk őket.
Csinálhatjuk ezt úgy is, hogy a mécseseket kis üvegpohárba tesszük.

- Tegyünk egy nagyobb gyertyát egy arany vagy ezüst tálra és vegyük körbe ugyanolyan színű karácsonyfa gömbökkel, csillagokkal...

- Ha már belejöttünk a gyertyaöntésbe, próbáljuk ki a szappanöntést. Ajándéknak kitűnő.

Karácsonyi készülődés

A karácsonyi készülődés első neves eseménye a Mikulás. Főleg a gyermekek kedvében szeretünk járni, de természetesen a felnőttek is örülnek egy kis édességnek. Számtalan internetes oldalt végig néztem már ötleteket kutatva. Természetesen a karácsonyi készülődés nálunk a lakás dekorálását, az ablak díszítését is jelenti. Álljon itt néhány ötlet egyéb honlapokról "ollózva".

Karácsonyi hógömb saját kezűleg


Szükséges anyagok és eszközök:

  • kis befőttes, vagy bébiételes üveg
  • szilikonos ragasztó
  • csillámpor (ezüst, fehér vagy arany)
  • akrilfesték
  • desztilált víz
  • glicerin
  • sziloplaszt
  • tetszés szerinti műanyag figurák
  • esetleg hungarocel


Elkészítés:

A kiválasztott üveg tetejét fessük le pirosra, zöldre, vagy amilyen színre szeretnénk. A kiválasztott figurákat ragasszuk bele a kupak belsejébe. Ha nagyon mély a kupak, hungarocelből vágjunk ki egy kört, ami pont befér majd az üveg száján, és erre ragasszuk a figurákat. Így megemelhetjük őket, és a hatás is havasabb lesz.

Ha a ragasztó megszáradt, mossuk ki jól az üveget, töltsük meg desztilált vízzel, adjuk hozzá a glicerint és egy kevés csillámport.

Hogy a víz ne folyjon ki az üvegből kenjük be az üveg száját a csavarmenetnél színtelen sziloplaszttal, csavarjuk rá a kupakot és hagyjuk száradni fél napig, majd fordítsuk meg az üveget és kész is a saját egyedi hógömbünk.

2009. november 15., vasárnap

Csak háborgok

Hihetetlen mik mennek a tévében, már lassan ott tartok, hogy nincs kedvem nézni sem. Elkeserítő, hogy politikusaink milyen életet mernek élni egy olyan országban, ahol a nép egyre jobban elszegényedik. Konkrét példám: albérletben lakunk a párommal és a 6 éves lányunkkal, áprilisra várjuk első közös gyerkőcünket. Jelenleg munkanélküliben részesülök. Igen, lehet mondani, hogy felelőtlen vagyok, lehet mondani, hogy minek szülök gyereket.
Nos! Mivel már 2 éve próbálkozunk azzal, hogy sikerüljön teherbe esnem, úgy gondolom, hogy ezt nem dobhatom el magamtól. Sok anyukával ellentétben én keményen dolgoztam 18 évig egy munkahelyen, ahol megbecsültek, szerettek és én is szerettem dolgozni. Sajnos a válság a céget is utolérte és utcára kerültem. Tehát úgy gondolom, hogy jogom van ahhoz, hogy ezt a kis csöppséget megszüljem.
Kismamaként szembesülök azzal - talán mert több időm van tévét nézni -, hogy mi történik az országban, hogy semmibe veszik a gyermekek, az idősek és most már a meg sem született gyerekek jogait.
Amíg drága honatyáink kemény pénzeket vesznek fel pusztán újságolvasásért, vagy néha egy kis gombnyomogatásért, addig a magyar állampolgárok - hangsúlyozom MAGYAR - keményen dolgoznak a havi 60-90ezer forintjukért. Igen! Ennyit keresnek az aktívan dolgozó emberek. Kérdem én, mire elég mindez? Egy átlag család kiadása - csak ami kötelező - durván 40-50ezer forint, és ehhez jön még a bérlet, néhány hitel, gyermekek ellátása és még sorolhatnám.
Mégis mi a fenét képzelnek magukról ezek az emberek, hogy korlátozzák a családi pótlékot? Hogy nincs útiköltségtérítés? Hogy a fegyveres testületektől megvonják a juttatásokat?
Szégyen!!!
Nem is folytatnám, mert amúgy is csak felidegesítem magam ezeken a dolgokon. Lehet, hogy ez egyeseknek semmiség, másoknak viszont egy kiló kenyér megvásárlása is gondot jelent. Nekem is.
Ma elmentem a lányommal a boltba, vettem egy kiló kenyeret és egy liter tejet. 600 forint volt nálam, és a szívem megszakadt, amikor a gyerek szomorú szemekkel nézett rám, hogy miért nem tudok neki megvenni egy szelet csokit.
El tudják képzelni kedves politikus urak, hogy mit él át ilyenkor egy édesanya????
Nem, nem tudják. Önök sohasem voltam ilyen helyzetben és nem is lesznek, mint amilyenben most az ország 80%-a.
A magyar emberek éheznek, hajléktalanok lesznek, lassan már ruhára és vízre sem telik a legtöbb családban. Segélyt a legtöbb magyar nem kap, mert nem húz maga után 3 vagy több gyereket, hiszen munkára született. Lehet, hogy bőrszínt kellene váltani, jobban élnénk. Sajnos azonban munka sincs. Ezt is köszönjük.